#Mesterházy Attila

Gyurcsány erős kampányt indít Mesterházy mellett
 

Gyurcsány erős kampányt indít Mesterházy mellett

Pártja, a Demokratikus Koalíció tagjai nem engedték, hogy ne szerepeljen az ellenzéki pártok választási listáján, legalábbis ezt állítja Gyurcsány Ferenc az Origónak adott interjúban. Azt is elmondta, hogy Fodor Gábor szerepeltetése az ő ötlete volt.

hvg.hu hvg.hu



Egy trükkel leválasztanák Gyurcsányt a szavazólapokról
 

Egy trükkel leválasztanák Gyurcsányt a szavazólapokról

Az már nem tűnik kérdésnek, hogy Gyurcsány Ferenc befutó helyet kap az MSZP rovására az ellenzék közös országos listáján, de az még nyitott kérdés, konkrétan hol szerepeljen – információink szerint az is felmerült, hogy egy trükkel „lefelejtsék” a DK elnökét a szavazócédulákról. A tárgyalások érdemi része informális keretek között a hétvégén zajlik majd, az MSZP rendkívüli kongresszusát a január 25-i politikai nagygyűléssel egy napon tarthatják.



Gyurcsány négy év múlva egyedül lenne Orbán kihívója
 

Gyurcsány négy év múlva egyedül lenne Orbán kihívója

Enyhén szólva nem fogadta kitörő öröm az MSZP-ben, hogy a Demokratikus Koalícióval kötendő választási megállapodás eredményeként Gyurcsány Ferenc az ellenzéki szövetség egyik vezetőjeként juthat jövőre parlamenti mandátumhoz. A szocialisták tisztában vannak vele: a volt kormányfő nem titkolt ambíciója, hogy legkésőbb 2018-ra a jelenlegi demokratikus ellenzék vezetője, és ebből a pozícióból négy év múlva Orbán Viktor ellenfele legyen.



Mesterházy kész tárgyalni Gyurcsányról
 

Mesterházy kész tárgyalni Gyurcsányról

Hétfő reggel Bajnai Gordon dobta be a választási együttműködés bővítésének ötletét. Az MSZP-t irányító országos választási bizottság felhatalmazta a pártelnököt, hogy tárgyaljon az Együtt-PM-mel a korábban megkötött választási szövetség kibővítéséről. Mesterházy az ülés után az Egyenes beszédnek nyilatkozott.

MTI MTI

„Könnyebb fogást találni
 

„Könnyebb fogást találni" – Gyurcsánynak örül a Fidesz

A Fideszben és az MSZP-ben is úgy látják, Gyurcsány Ferenc csatlakozása jelentős mozgósító erővel hathat a még bizonytalankodó választókra. Igaz, a kormánypártban és az ellenzékben is azt remélik, az utálat, illetve a szeretet miatt elsősorban a sajátjaik mennek majd el szavazni. Az MSZP-ben és az Együtt-PM-ben is úgy látják, a korábbi sérelmek ellenére nem lesz gond az együttműködéssel, bár van, aki inkább kihagyná a közös plakátot Gyurcsánnyal.

Kovács Áron-Kósa András Kovács Áron-Kósa András


Mesterházy: kell még pár nap a megállapodáshoz
 

Mesterházy: kell még pár nap a megállapodáshoz

Felelősen, kompromisszumra készen tárgyalnak a felek az ellenzéki egyeztetésen - írja Mesterházy Attila a honlapján vasárnap, az MSZP elnöke szerint még néhány napra lesz szükség a megállapodás minden részletének kidolgozásához.

MTI MTI

Juhász Péter: Mesterházy nem alkalmas a közös lista vezetésére
 

Juhász Péter: Mesterházy nem alkalmas a közös lista vezetésére

Bajnait alkalmasnak tartotta, Mesterházyt viszont nem a közös lista vezetésére Juhász Péter, a Milla elnöke, ezért ajánlotta fel a lemondását. Mint mondta, Bajnait továbbra is "nagyon jó csávónak" tartja, de szerinte már ő is megkopott a folyamatban, ezért harmadik embert javasolt.

hvg.hu hvg.hu

Mesterházy szűkszavú volt, annyit mondott:
 

Mesterházy szűkszavú volt, annyit mondott: "nem sokára"

A részletekről még nem akar beszélni, de Mesterházy Attila annyit elárult, hogy a jövő hét végére lezárulnak a baloldali ellenzéki pártok közötti egyeztetések. Az MSZP elnöke ezt a Gyurcsány Ferenccel, Bajnai Gordonnal és Karácsony Gergellyel folytatott megbeszélés után árulta el.

MTI MTI


Együtt–MSZP-lista: Mesterházy vezeti, Gyurcsány is befutó lehet?
 

Együtt–MSZP-lista: Mesterházy vezeti, Gyurcsány is befutó lehet?

Újra szövetséget kötött az Együtt és az MSZP szerdán, lesz közös választási lista is, amelyet Mesterházy Attila MSZP-elnök vezet majd – értesült a 444.hu szocialista forrásokból. A listán Gyurcsány Ferenc is helyet kaphat. A hvg.hu úgy tudja, még most is folyamatosan tárgyalnak, de a szocialisták ma dűlőre akarják vinni a dolgot.

hvg.hu hvg.hu

Bajnai:
 

Bajnai: "kész vagyok áldozatot hozni és hátralépni"

Ma még épp a legfontosabb hiányzik az 1+1 képletéből: a győzelembe vetett hit – indokolta a Népszabadságnak Bajnai Gordon az ellenzéki összefogás kiszélesítésére tett javaslatát. Azt is elmondta: egy győzelemhez vezető közös lista érdekében kész áldozatot hozni és hátralépni, "mert az ügy fontosabb, mint a személyes ambíciók".

hvg.hu hvg.hu



A DK még lecsúszik, de Gyurcsányt kiköpnék
 

A DK még lecsúszik, de Gyurcsányt kiköpnék

Lemondott miniszterelnök-jelölti ambícióiról Bajnai Gordon, aki hétfőn bejelentette: nyitott a közös listára a szocialistákkal, és kész bevonni az ellenzéki együttműködésbe „a valós társadalmi támogatottsággal rendelkező szervezeteket” – ami forrásaink szerint a DK-t jelenti. Ám az utolsó percben újrakezdett egyezkedés neuralgikus pontja, hogy mi lesz magával Gyurcsány Ferenccel, aki arra készül, hogy ellenzéki frakcióvezetőként győzze le Orbánt. Ám sem az MSZP-ben, sem az Együttben nem rajongnak azért, hogy felvegyék őt a közös listára.

hvg.hu hvg.hu